Kentenich atya: A háziszentély alapító levele (2. részlet)
(1963)
Ismét visszanyúlunk a hat ígérethez, melyet a Szűzanya az alapító levélben nekünk adott. Ismerjük az első ígéretet: „… szívesen idetelepszem közétek…” nemde nagy örömet jelent ez nekem, ha anya vagyok? Ezt halljuk: „… szívesen idetelepszem közétek…”! Ahogy az ősszentélyben, a leányszentélyben különös módon hatékony a Szűzanya, ugyanúgy van most itt is mellettem, nálam, a férjemnél és a gyermekeimnél.
(...)
Nemde szerfölött szép dolog, ha végbevihetem, sőt ha szokásommá lesz, hogy minden nap bizonyos időt arra használok, hogy mintegy meglátogatom a Szűzanyát a házamban? Van tehát naponta mintegy tíz percem a lelki olvasmányra, összeszedettségre, a szeretetszövetségre, melyet a Szűzanya a családommal kötött. Elgondolkozom tehát: „A Szűzanya mondta: szívesen letelepszem itt. Itt van most a lakásom, nem csak a ti lakásotok! És itt akarok bőkezűen kegyelmeket osztani.” Mindaz, amit korábban a szentélyről mondtunk, ahol a kedves Szűzanya nevelői munkájáról van szó, most is igaz: „Itt akarok szíves örömest kegyelmeket, bőséges kegyelmeket osztani!”
És most a Szűzanya a fő nevelő. Oly rendkívül szépen hangzik: „…erről a helyről magamhoz vonzom az ifjú szíveket…” Szeretném gyermekeim szívét a Szűzanyának és a Szűzanya által Istennek ajándékozni. Ugyanez érvényes a férjre és a feleségre. Mivel keresztény házasságot kötöttünk, kötelességünk is, egymást, nemcsak a gyerekeket, hanem magunkat is mint férjet és feleséget, tehát az egész családot az égbe felvezetni. A nevelési nehézségeinkre ez rendkívül világos válasz. Mit mond a Szűzanya, mit mondott, amikor bevonulását tartotta a házamba? „Amire képtelen vagy, azt most én akarom megtenni.” Tehát Ő akarja az ifjú szíveket magához vonzani, Ő akar mindannyiunkat nevelni. Ugye sokszor gyámoltalan vagyok a nevelésben. Hallják még egyszer: „… úgy nevelem őket, hogy hasznos eszközökké váljanak a kezemben..." – a nagy célok megvalósítására.
(...)
Ha szabad Önöknek még két indítást adnom, akkor gondolom, hogy elsőként kiemelhetem, hogy fáradozniuk kellene azon, hogy az alapító levelet, vagy annak egy részét gyakran, legalább minden vasárnap elolvassák. Aztán másodszor, nem érné-e meg a fáradságot, hogy az egyházi év légkörét is minden alkalommal beengedjük a „házi kápolnába” vagy a háziszentélybe. Hogyan ünnepeljük pl.: a kis családunkkal az Adventet? Nagyon szép szokásaink vannak éppen Ádventben: az adventi koszorú vagy a Szállást keres a Szentcsalád. Gondolom, hogy érdemes lenne ezt megfontolniuk…
Hasonlóképpen képzelem el Szent Pál apostol missziós útjait és missziós munkáját. Mit jelent ez? Egyes családoknál volt, és ezek megtértek. Aztán a szomszédságból jöttek még más családok is. Így jött létre lassan az egyházi közösség. Az apostol életében mindenek előtt a zsinagógában jöttek össze. A mi zsinagógánk a helyi szentély, aztán a háziszentély. A fő dolgot az apostol az egyes családoknál, az egyes házakban vitte végbe.
Ha a Jóisten mind ezen vállalkozásokat megáldja, akkor ezek iránymutatóak lesznek a jövő lelkipásztorkodás számára. A környezetünkben nincs már kimondottan katolikus atmoszféra. Hol található a vallásos légkör forrása, kiknek kell azt ápolniuk? A családoknak az egyes házakban! Ezért a háziszentélyek szentelésekor szívesen használom a kifejezést: „repülő szigetek.” Tehát nem valami zárt tömeg, hanem kicsi-kicsi szigetek, ahol Krisztus Lelke, azt is mondhatnánk Schönstatt lelke megtelepszik.
Feladatok a hónapra:
- Ki tudok-e jelölni egy sarkot a Szűzanya számára az otthonomban? A Szűzanya jelenléte elsősorban nem felszentelés, hanem meghívás és hűség kérdése. Egy hely, ahol adok, és ahol én is kapok. Egy hely, ahol erőt meríthetek a napi feladatokhoz és az önneveléshez.
- Milyen elhatározással fogok neki az idei Adventnek?