Közösségi hely
„Gyarapítsátok hát szorgalmasan a kegyelmi tőkét!… Akkor szívesen idetelepszem közétek és bőkezűen osztok adományokat és kegyelmeket. Akkor a jövőben majd erről a helyről magamhoz vonzom az ifjú szíveket, és úgy nevelem őket, hogy hasznos eszközökké váljanak a kezemben.”
Ehhez a törekvéshez egyénileg és közösségileg is hozzájárulhatunk. Az anyagi támogatásnál sokkal fontosabb, hogy imáinkkal és kérésünkkel a Szűzanyához forduljunk. Felajánlhatjuk áldozataink, törekvéseink és képességeink legjavát.
Az Ifjúsági Találkozóval kezdetét veszi a Kilenced a közösségi helyünkért. Ez a háromnegyed éven át tartó imáinkkal, áldozatainkkal és adományainkkal kísért időszak nem pusztán keretet teremt, hanem reményeink szerint szándékunk komolyságát is bizonyítja. A Kilenced június 23-án, egy szentmisével egybekötött közös ünnepléssel zárul majd.
Egy budapesti, saját, közösségi hely fontos lépés a Magyar Schönstatti Ifjúsági Mozgalmak „felnőtté válásában”. Cél, amiért együtt dolgozhatunk és amelynek elérésével otthont találhatunk állandó és alkalmi programjainknak és közösségeinknek. Eszköz, amely által formálódhatunk és közelebb kerülhetünk a Szűzanyához. Kapocs, amely összeköt minket az 1914-es alapítással és a 2014-es közelgő Jubileummal. Út, amelyen haladva elmélyíthetjük a Szűzanyával kötött szeretetszövetségünket imáink és felajánlásaink által.
Ez a honlap mindezen törekvések gyűjtőhelye. Megismerkedhetsz a lehetőségekkel, amelyekkel támogathatsz minket. Csatlakozhatsz Nyilatkozatunkhoz virtuálisan is. Szeretnénk összegyűjteni mindazt, amit a Szűzanya elé hozunk. Együtt gondolkozunk a leendő közösségi helyről. És végül ez az oldal ad otthont a Kilenced írásainak is.
Otthont a világban!
Hálát adunk a közösségünkért!
Köszönjük, hogy szívünkbe ültetted az otthon iránti vágyat!
Felajánljuk áldozatainkat és adományainkat!
Kérünk, adj kitartást, hogy közösségünk ereje és kegyelmed által
találjunk egy helyet Számodra, ahol mi is otthonra lelhetünk!
Amen.